Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a 2010. évi CXLVIII. törvény 265. §-a szerinti, 2011. január 1-jei névváltozás előtt: Magyar Szabadalmi Hivatal) a szellemi tulajdon védelméért felelős kormányhivatal, amely a találmányi szabadalmakról szóló 1895. évi XXXVII. törvény-czikk 23. §-a alapján jött létre 1896-ban.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala jogállására, gazdálkodására, feladat- és hatáskörére vonatkozó részletes, jelenleg hatályos szabályokat a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Szt.) XIV/C. fejezetének 115/D-115/L §-ai, valamint a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.) tartalmazza.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalát kormányhivatalként a Ksztv. értelmében a Kormány irányítja.

A kormányhivatal feletti törvényben meghatározott felügyeletet a miniszterelnök által kijelölt közigazgatási és igazságügyi miniszter látja el.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnökét a miniszterelnök nevezi ki, és menti fel. Két helyettesét az elnök javaslatára a miniszter nevezi ki, és menti fel. A gazdasági szervezet vezetője, a gazdasági főigazgató felett a munkáltatói jogokat a Hivatal elnöke gyakorolja.

A Hivatal működését saját bevételeiből fedezi. A Hivatal bevételeivel önállóan gazdálkodik, azokat működésének fedezetére használja fel.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a központi költségvetésben a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló törvény szerint, a X. fejezeten belül önálló 2. címként szerepel.

A Hivatal feladat- és hatáskörébe tartozik az Szt. 115/G. §-a alapján:

  1. az iparjogvédelmi hatósági vizsgálatok és eljárások lefolytatása;
  2. a szerzői és a szerzői joghoz kapcsolódó jogokkal összefüggő egyes feladatok ellátása;
  3. az állami dokumentációs és információs tevékenység a szellemi tulajdon területén;
  4. a szellemi tulajdon védelmét szabályozó jogszabályok előkészítésében való részvétel;
  5. a szellemi tulajdon védelmére irányuló kormányzati stratégia kidolgozása és érvényesítése, az ehhez szükséges állami intézkedések kezdeményezése, illetve végrehajtása;
  6. a szellemi tulajdon területén folyó nemzetközi, illetve európai együttműködés szakmai feladatainak ellátása.

A feladat- és hatáskör részletes kifejtése a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Alapító okiratában, valamint a Szervezeti és Működési Szabályzatában található meg.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elérhetőségei

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala
1054 Budapest, Garibaldi u. 2.
Levelezési cím: 1374 Budapest, Pf. 552.
E-mail: sztnh@hipo.gov.hu
Honlap: www.sztnh.gov.hu

Ügyfélszolgálat
1054 Budapest, Akadémia u. 21.
Tel.: (+36 1) 474 5561, Fax: (+36 1) 474 5534
Ingyenesen hívható szám: (+36 80) 345 678